Monoton kézi borítékolás helyett gyorsabb a gépi borítékolás!

Borítékológép

Borítékológép

Azok, akik olyan munkahelyen dolgoznak tudják, hogy egy idő után nagyon monoton dolog tud lenni naponta több száz számlát, levelet kell borítékba tenni. Ilyen esetben előfordulhat, hogy azt se lehet tudni, hogy éppen melyik levél, melyik borítékba megy, vagy éppen valami lemarad, ezért újra lehet kezdeni. Többször adódhatnak ebből félrecímzések is, ami aztán nagy problémát tud okozni. Cégünknél is említettük a vezetőségnek, hogy nem győzzük a borítékolást a megnövekedett feladatok miatt. Úgy néz ki, hogy megoldódik ez a nagy problémánk. Igaz, egyelőre nincs lehetőség egy borítékoló gép vásárlására, de addig is a borítékolási feladatokat gépi borítékolás segítségével oldják meg. Ebben a partner a delfinrendszerhaz.hu, akikhez ha elvisszük a leveleket, meg a borítékokat, akkor Ők vállalják, hogy rövid időn belül egy borítékológép segítségével elvégzik ezt a munkát. És ígéretet kaptunk, hogy amint lehetőség adódik, beszereznek egy borítékoló gépet! Azért örülünk, mert ez is nagy könnyebbség!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!