L alakú íróasztal a sarokba

idea irodabútor

idea irodabútor

Kis irodánk van, ezért a berendezésekor mindent jó alaposan meg kellett tervezni. A helyszűke miatt először csak egy kockás papíron tervezgettük mi hova fér majd el. Nem akartunk hibázni, tudtuk jól, hogy csak néhány bútorral számolhatunk, de ezeknek a legjobb helyet kellett megtalálnunk. A szekrény mellett az íróasztal kérdése volt a legnehezebb. Ha a fal elé tesszük, akkor túl sok helyet foglal el a szobából, hiszen mögé kell ülni és így  a széknek is el kell férnie. Háttal viszont nem jó ülni ezért irodabútor ötletekért kutattunk a neten. A lehetőségek közül egy L alakú íróasztal tűnt a legjobb megoldásnak ahhoz, hogy elég hely legyen a szobában a többi bútornak is és a papírmunkához is minden kézre álljon majd. Végül egy variálható változatot választottunk. Ezt balos és jobbos kivitelen is használhatjuk majd, így ha egy nagyobb irodába költözhetünk majd biztos, nem lesz gondunk az elhelyezésével. Tökéletes megoldás ez a számunkra, hiszen így most is és később is kényelmesen dolgozhatunk majd rajta.

Vezetői forgószékek a nap 24 órájában!

vezetői forgószékEgy vezetőnek rengeteg a feladata ezért gyakran még ebédelni sem tud kimenni az irodájából. A sok elfoglaltság mellett hagyományos vásárlásról számára biztosan szó sem lehet. A webáruházak segítségével azonban az irodából is kiválaszthatóak és megrendelhetőek például az új irodabútorok, a vezetői forgószékek, a tárgyalószékek és a stílusos íróasztalok. Így időkiesés nélkül is berendezhetőek az új irodák, felújíthatóak, átrendezhetőek a régiek és stílusosabbá, elegánsabbá és kényelmesebbé tehetőek az elavult régi helyiségek. A webáruházak a nap minden órájában nyitva tartanak és az országos házhozszállításról is gondoskodnak. Így még egy terhet levesznek az elfoglalt vezetők válláról. Rendezze be minden elfoglalt vezető gyorsan és kényelmesen az irodáját! Legyenek komfortosabbak és stílusosabbak az új bútorokkal a helyiségek és legyen nagyon gyors a válogatás, a vásárlás. Legyen a rendelés csupán csak néhány perc! Legyen gyors, eredményes és időt kímélő!