Közlekedési baleset kártérítés

közlekedési balesetekNem tudom, hogy mi van az utóbbi időben, mert egyre több halállal végződő balesetről szerzek tudomást. Olyan vállaltok neve is szóba került az elmúlt hónapokban, melyek esetében eszembe sem jutott volna az, hogy valami hiba csúszhat a biztonsági rendszerbe, melynek következtében halálos baleset következhet be. Persze az, hogy én nem tudtam róla még nem jelenti azt, hogy nem is volt ilyen tényező. Ettől függetlenül jutottam el tehát arra a döntésre, hogy baleseti kártérítéssel kellene foglalkoznom egyenlőre a munkám mellett, majd idővel a jelenlegi munkám helyett. A végső lökést elárulom, hogy a keresztszüleim közúti balesete adta meg a baleseti kártérítés felé, mely során szerencsére csak személyi sérülés történt és a gépjárműben keletkezett kár, ám a helyszínelésben is részt vevő barátom szerint ez csak a szerencsének köszönhető, hiszen abból a helyzetből akár halálos baleset is lehetett volna. Most tehát csupán személyi sérülés és autókár miatt adtuk be a baleseti kártérítési igényt, de az egyre gyakrabban emlegetett munkahelyi balesetek miatt talán érdemes lenne azon a vonalon elindulni.